Most még otthonosabb!

Nemrég világszinten is elismerték ferencvárost, hiszen a szakma Oscar-díjának is nevezett elismerését is megnyerte. Az előzetes tervtanáccsal történt egyeztetések alapján, ehhez mérten vittük az Allure Residence átdolgozott terveit a hivatalos tervtanácsi ülésre.

Bizakodásunk nem volt eredménytelen, hiszen a terveket a Tervtanács elfogadta. Ismét bebizonyosodott, hogy a professzionális tervezőcsapat (BORD Stúdió) és a felelős beruházó (ARB Invest Kft.) együtt a kerületben is egyedülálló projektet tud megvalósítani.

Az átdolgozással az volt a célunk, hogy minden lakás még praktikusabb, még napfényesebb legyen, és a 0-24 órás portaszolgálatnak köszönhetően egy zárt, csak a lakók számára elérhető parkrész jöjjön létre. Az átdolgozott tervekkel járultunk a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének a településképi véleményezési eljárásról szóló 6/2013. (II.19.) számú, valamint a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről szóló 8/2013. (IV.9.) önkormányzati rendelete, továbbá a helyi építészeti-műszaki tervtanács létrehozásáról és működési rendjéről szóló 15/2014. (V. 20.) számú önkormányzati rendelete szerinti TERVTANÁCSI ÜLÉSRE.

A sikerünket és a projektet mi sem igazolhatná jobban, mint hogy az új terveket a tervtanács elfogdta. A látványtervek és a belőlük készült galéria is bizonyítja: az Allure Budapest Residence egyedülálló lakópark a környéken. Az áttervezésből fakadóan (új alaprajzok itt) bizonyos lakások paraméterei és ebből kifolyólag árai is változnak. De a környéken egyedülállóan a banki kamatok többszörösét meghaladó kedvezményeket is biztosítunk vásárlóinknak. Bármilyen kérdés esetén keressék értékesítőinket.

Facebook